Volt egyszer egy fiú és egy lány

By Gázer Éva

Volt egyszer egy fiú és egy lány,

Szívüket gyötörte a bizonytalanság és a vágy.

Kínozták is eleget egymást,

Kimondták, „szeretlek majd jött a lelkiismeret furdalás.

A fiú egy nap így szólt: „szeretlek, de mint barát””

A lány összeomlott. Úgy érezte, nincs tovább.

Itt akarta hagyni a világot, melyben már nem találta helyét,

Úgy érezte a fiú csak játszadozott, majd eldobta szívét.

Kellett egy pár nap, de összeszedte magát,

Széttört lelkét a barátok összeragasztgatták.

Szeretet fonalával összevarrták, gyengédséggel befoltozták.

Rájött, hogy van helye a Földön!

A barátai között, ahova hamarosan a fiú is beköltözött,

Az idő begyógyította a sebeket, és nemsokára a lány ismét boldog lett!

Elfogadták, hogy őket barátoknak szánta az ég,

Azért, hogy át segítség egymást az élet nehezén.

Ne váljanak el sohasem, mert az végzetes lenne,

Nem bírná ki egyikőjük sem, ha a másik nem állna mellette.

A lány elfeledte a rosszat és a fiú is csak a szép emlékekre gondolt vissza.

Egymást kézen fogva átvészelték a nehéz időket,

A fiú és a lány sok mindent átéltek.

„Mégis csak van sors”, értették meg végre,

S egy idézetet írtak egymás tenyerére:

„Jól gondold meg, mit veszíthetsz, ha egy kedves barátra másképpen gondolsz!

Mert többet ér egy baráti kézfogás,

mint száz hazug szerelmi vallomás!